– Oh, Mandy, de jó újra látni! – könyököl hátra anya a nappali kanapéján. Kezében borospohár, mosolya mámoros, de lehervad, amint rám pillant. – Már megint mi ez a kopott gönc rajtad? Szakított veled a herceged?
– Nem… – teszem zsebre a kezem.
– Amúgy, ha már itt vagy – fordul Mandyhez, – igazán megmondhatnád neki, hogy ha kicsit adna magára, a korabeli fiúknak is tetszhetne.
Ez most komoly?
Mandy rózsaszín műkörmös keze a vállamat paskolja.
– Ne tessék aggódni, rajta vagyok az ügyön. Megyünk is, elbeszélgetünk – taszít a lépcső felé.
– Helyes… – búgja kissé dallamos hangon.
Megsemmisülten indulok fölfelé. A táska pántja minden lépésnél mélyebbre vág a vállamba, lábam idegen gépezetként, automatikusan visz előre. Hátamra szinte lyukat éget Mandy tekintete. Az a tökéletesen sminkelt, nagy, kerek szeme… Amit olykor szívesen kikaparnék. Lemondom Devint, hogy vele legyek, segítsek neki, erre elárul… Talán inkább anyámmal kellene beszélgetnie helyettem.
Kezem ökölbe szorul David pulcsijának zsebében.
El akarom küldeni.
Gyerünk, mondd ki, add ki az útját!
Kinyitom előtte a szobám ajtaját.
– Bocsi a kupiért – zárom be mögötte, nekivetem a hátamat, biztonságot nyújtó támaszt keresve. – Akkor beszélgessünk… – fenyegetőnek szánt hangom bizonytalan kérdésként hagyja el a számat.
– Nézd, sajnálom, amit odalent mondtam – emeli fel a kezét védekezően. – Részegekkel nem érdemes vitatkozni.
Szóval észrevette… Kedvem volna elsüllyedni. Mélyre, a föld sötétjébe és soha felszínre nem merészkedni.
– Szégyellem anyámat. Apa elvesztését még most is nehezen viseli.
– Nincs gáz. Addig legalábbis nem érdekel, míg hozzám nem vágja a borosüveget.
– Kétlem, hogy valaha ilyet tenne. Kedvel téged.
– Ittasoknál soha nem lehet tudni – huppan le az ágyra, hátrasimítja szőke melíros tincseit. A füle tövétől a halántékáig vékony heg húzódik. Alapozó fedi, így alig látszik, de egykor mély sérülés lehetett. Négy éve ismerjük egymást, és még csak most látom először. Mindig gondosan jobbra fésülve hordja a haját, még tesiórán is szabadon hagy pár tincset az arca körül.
És én még pár perce árulással vádoltam és el akartam küldeni… Beharapom az ajkam.
– Apám is iszik. Amikor születtem, anyám még alkalmatlan volt a gyereknevelésre és inkább lelépett egy gazdag faszival. Apa próbált helyt állni, egész jól, de pár éve agydaganattal műtötték és bár a rákot túlélte, a látása károsodott. Szerette a munkáját, imádott festeni és most nem talál értelmet az életében. Már nem olyan, mint régen, egyre agresszívebb. Olykor sikerül rábeszélni az elvonóra, és vannak könnyebb időszakok, de mindig újrakezdi.
– Akkor ezért nem hívsz át magatokhoz soha…
– Én se szívesen járok haza. Amikor tehetem, a pasijaimnál alszok. Ami eleinte tetszik nekik, később viszont furcsállnak. Majd mikor eljutunk odáig, hogy be kellene mutatnom a szüleimnek, szakítok velük… Miért nézel ilyen döbbenten? Azt hitted, csak heccből hajkurászom őket? Persze, jó buli, és így a kapcsolatnak sincs ideje ellaposodni. Meg aztán, ugyan ki akarna egy iszákos családban hős megmentőt játszani? Olyan csak a regényeidben van.
Képzeld, tegnapelőtt kifakadtam Devinnek, és nem futott el. Sőt, tegnap is találkozott velem… És hétfőn is fogunk… Fogaim egyre mélyebbre süllyednek az ajkamban. Olyan jólesne megosztani vele, de nem azért mutatta meg a sebezhető oldalát, hogy újabb csapást mérjek rá.
– Megértelek, az én apám is erőszakos volt. Köszi, hogy elmondtad és nem ítélsz el anyám miatt…
Legyint, mintha csak az időjárásról csevegnénk.
– Na, nézzük akkor azt a Metafizikát?
Magamhoz veszem a gépem, leheveredek Mandy mellé. A laptop alá teszem a töri atlaszt, amit sose nyitottam ki, de kemény fedele jól jön, ha a szellőzést kell biztosítani. Bedugom a töltőt, bekapcsolom, majd megnyitom Metamorph egyik aktuális videóját. Próbálom magyarázni, mit mikor és miért csinál, de Mandy csak hallgat.
– Innen is látni, hogy nem csaló… Te mit gondolsz? – vonom be a monológomba.
– Ha csaló, ha nem… kurvahelyes – pislog ábrándosan.
– Ja, csak a loboncát vágná le, mi? Figyeltél te rám az elmúlt tizenöt percben? – kérdezem megjátszott sértettséggel.
– Többé-kevésbé – simogatja az ágynemű gyűrődéseit. Pont annyira magabiztos, mint én a plázában a halom ruhával amíg ő próbál.
– Viszont Matt-tet aligha azzal fogod levenni a lábáról, hogy a kedvenc streamere milyen jó pasi…
– Ha már a pasiknál tartunk – mutat a fehér hajú elf harcosra a monitor közepén. – Tényleg kiköpött mása Devin.
Csak nem bír elszakadni a szakterületétől… Dühös akarok lenni. Legalább egy kicsit. De engem is megbabonáz a karakter.
– Ugye? Én megmondtam – vigyorgok bárgyún, akár egy agymosott idióta.
– Még el se mesélted, mi volt tegnap – hunyorog számonkérően.
– Semmi különös – piszkálom a pulóver ujját. – Csak beszélgettünk…
– Még mindig?!
– Harmadjára randiztunk… – forgatom a szemem.
– Jól van na! Na, és miről beszélgettetek?
– A pályaválasztásról, szigorú szülőkről, öltözködésről; hogy miért hord feketét… És képzeld, szabadidejében macskákat etet a menhelyen!