Mennyivel szebb a kilátás itt a tizediken! A pirkadat lila árnyékot vet a panelek, felhőkarcolók, bevásárlóközpontok közt húzódó utcákra, melyeken egyre több ember nyüzsög. Apró hangyák a bolyban. Épp oly kicsik és jelentéktelenek, amilyennek egykor láttam őket – alkalmasak szexre, élelemnek, vagy egyszerűen puszta szórakozásból egyenként téphetem le a végtagjaikat.
Mikor kezdtem magamat hozzájuk mérni? Miért puhultam el? Talán a sokezeréves magány…
Homlokom a hideg ablaknak támasztva figyelem a forgatagot. Alig néhány perce Ő is a sokaság részét képezte, de mostanra messze járhat. Torkomat harag feszíti, ha csak belegondolok mi, helyesebben ki miatt kellett ilyen korán elmennie.
Kezem ökölbe szorul, majd elernyed. Ugyan, mit csinált volna itt napközben? Végig a szobában unatkozott volna, távol a rivaldafénytől. Különben is; Devin túlságosan szereti a szabadságot. Miért is láncolnám magam mellé? Hadd élje az életét.
Én is azt fogom tenni.
A vízcsobogás abbamarad, hallom, ahogy kinyílik a zuhanykabin. A fürdőszoba résnyire nyitva felejtett ajtaján kiszivárognak a druida gondolatai… A nőjét hiányolja.
„Bárcsak itt lenne. Az ágyamban. Pont olyan gyűrött a lepedő, mint otthon. Rosszul aludtam…”
Érdekel is engem… De nincs mit tenni. Hallom, ha akarom, ha nem.
„Pedig én kértem, hogy jöjjön velem… Sebaj, már csak két nap és…”
Papucsának léptei úgy szakadnak meg, akár a gondolatai. Imádom a kínos csöndet, ami ilyenkor beáll. Van, aki sikít, de úgy fest, ő a némulós fajta. Kapkodva teríti dereka köré a törölközőt.
– Maga meg hogy jutott be?
„Komolyan itt áll a szobámban, vagy megártott volna tegnap a tegnap esti bor? Lehetetlen, csak két pohárral ittam. Ez a szélhámos… nem elég, hogy a játékban csal, még ide is betör. Hívom a biztonságiakat.”
Régebben fejszét és vasvillát fogtak, de változnak az idők. Hogy túlbonyolították az életüket!
Behúzom a függönyt, majd mosolyogva szembe fordulok a középkorú, sápadt, szőke férfival. Magam is megdöbbenek, mennyire átlagos a gondosan hátrafésült haja és fekete inge nélkül, amint egy szál törölközőben a telefonért siet.
– Ugyan, Mr. Lockwood… Komolyan ráhívná a kidobókat egy rajongóra?
Megdermed hangom halk higgadtságától. De főleg attól, hogy arra reagálok, amit hangosan nem mondott ki. Szemöldöke összeszalad, ahogy rám emeli fakó szemeit. Élvezem, hogy mivel a sárkányokon nincs Szövetségi Pecsét amit érzékelhetne, fogalma sincs róla, kivel áll szemben.
– Kár, pedig csak meg akartam dicsérni, milyen kiváló munkát végzett Emerald Grove utolsó főellenségén. Igazán kreatív… A druidasárkány, akinek egyetlen képessége az alakváltoztatás. A leggyengébb sárkány, aki némi hatalomért összeesküvővé válik és emiatt ki kell végezni. Imádtam, hogy fázisonként formát vált. Kedvencem a zöld főnixtigris. Mert ugye, bármilyen alakot ölt, a színét nem tudja megváltoztatni. Azonban mindketten tudjuk, hogy valójában ez a szín nem a zöld. Hanem a kék.
Arca fokozatosan veszít az árnyalatából, lassan az ajtó felé hátrál.
Oh, nem mész te sehová!
Hagyom, hogy az alacsonyabb létformák iránti dühöm szétszaggassa éveken át felgyülemlett gátlásaimat. Összes haragom, csalódottságom végigfut a bőröm alatt. Kapucnim szőrméje szétterjed a testemen, hajam eggyé válik a gerincemmel, leszalad, farokká hosszabbodik, emberi végtagjaim mancsokká változnak. Nyakam megnyúlik, koponyám halk roppanások közepette átrendeződik, fogaim megnőnek, kiélesednek. Szarvaim a plafon irányába görbülnek, hártyás szárnyaim kiválnak a hátamból.
Bizserget a szabadság. Évek óta nem öltöttem fel ezt az alakomat. Most sem teljes életnagyságban, elvégre túl nagy feltűnést keltene, ha kárt tennék a berendezésben, vagy az épületben. Ez viszont nem gátol meg abban, hogy megölhessek akárkit, aki közém és a célom közé áll. Ez esetben egy druidát. Akinek dicséretére váljon, hogy továbbra sem sikít, csupán sarkon fordul és a kijárat felé iramodik.
Egyetlen ugrással a földre terítem, karmos ujjaim lapockái bőrébe mélyednek, vért fakasztanak. Felszíni karcolások, de ahhoz elég mélyek, hogy érezze helyzete kilátástalanságát. Vergődik, de nem tud lerázni. Erőlködő alkarján jól kivehető a Figyelők mérleget ábrázoló tetoválása.
A földhöz szorítom, a füle mellé hajolok. Olyan közel, hogy lélegzetem meglibbenti vizes hajtincseit.
„A rohadt életbe… Ez egy kibaszott sárkány! Egy a hatból… Pont az, amelyik az új kiegészítőt ihlette. Fene gondolta, hogy ebben a világban tartózkodik! És hogy épp a ROTA-val játszik. Melyik elbaszott, világot irányító istenség játszik MMO-kkal? Teljességgel abszurd… Le fogja tépni a fejem…” – Kontrollálatlanul zihál, egy könnycsepp gördül át az orrnyergén, rá a bordó szőnyegre.
Mélyen beszívom félelme illatát. Szám mosolyra húzódik, nyálam bestiális fogaim közül a vállára csorog. Fokozódó rettegése előcsalja agancsait és szitakötőszárnyait.
Behatolok az elméjébe. Egyenesen ott szólalok meg. Oly tisztán és hangosan, ahogy az ő gondolatai visszhangzanak a fejemben.
„Igen, a szaga kétségkívül ínycsiklandó. Örömmel kiharapnám azt a lágyan pulzáló részt a nyakából.”
Ledermed.
„De túl jó munkát végez. Imádom az újításait, az ötleteit. Még akkor is, ha árulónak titulál és kinyírat bennük.”
„Sajnálom… Könyörgöm… Megteszek bármit, fizetek…”
„A fajtámat soha nem érdekelte a pénz, a hírnév, meg az ehhez hasonló alantas dolgok. Én sem a győzelemért vagyok itt. Egyedül a becsületemet akarom menteni. Nem vagyok csaló. Ön pedig ezt pontosan tudja, elvégre minden ügynök ismeri a sárkányok képességeit. És mert jelenleg saját magát se hallja a beáramló gondolataimtól. Kellemetlen, ugye? Képzelheti, mit érzek egy telt arénában. Így hát holnap kérvényezni fogom, hogy a versenyen kívül, elkülönítve játszhassak. Ellenőrzött körülmények között. Csapat nélkül. Bárki ellen, pusztán a show kedvéért. Maga pedig támogatni fog. Ha a szervezők ellenzik, meggyőzi őket. Máskülönben újra felkeresem, és olyat fogok tenni, amit a zöld alteregóm tenne magával.”