– A hím könnyű célpont. Igaz, hetente alig egy-két alkalommal hagyja el a házat, akkor is autóval, de mindig késő éjjel, zaklatott lelkiállapotban, miután az egész házat tájékoztatta szuicid hajlamairól.
– Na és a lány? – kérdezem, szememet le se véve laptopom monitorjáról.
– Pont az eseted: buta és fiatal.
– Egy több ezer éves sárkányhoz képest én is buta és fiatal vagyok – sandítok rá az izzó cigarettacsikk fölött.
– Az más – teszi zsebre a kezét. – Te Alden fél lelkének reinkarnációjaként, ha úgy vesszük, sárkánynak számítasz. Azzal az eltéréssel, hogy te rendelkezel szaporítószervvel és több kedvesség szorult beléd.
– Sokat ihattál, ha összetévesztesz egy energiavámpírt egy sárkánnyal.
– Ne forgasd ki a szavaimat! Tudod, hogy értem. Amíg a druidák rád nem varrták a szeparációs pecséteket, a tudatod teljesen összeolvadt Aldenével. Sajátodként ismered a képességeit, a titkait, az emlékeit. Szinte átélted a dinoszauruszok kiirtását, a Déli Kontinens eltörlését, a Szövetség alapítását…
És az élvezetet, mellyel újra és újra letépi a fejemet, azon derülve, hogy nem halok bele.
– Igaz, öt éves se voltál. Sajnálom. Tényleg. Azt, ami történt, és azt is, hogy felhoztam.
Beletemetkezem a fehér weboldal fekete betűibe, mint az elmúlt két hétben annyiszor. Évekre visszamenőleg végigpörgetem Talia Morawa bejegyzéseit, hátha felbukkan valamilyen információ, ami eddig elkerülte a figyelmem és ami alapján elindulhatok. Azonban a profilt továbbra is csak születésnapi köszöntések alkotják. Más, mint a legtöbb korabeli. Nem jár el otthonról, alig vannak barátai – ha vannak egyáltalán – nincs Twittere, se Instagramja, csak egy Facebook profilja alig ötven ismerőssel, melyen soha nem osztott meg semmit.Leszámítva a profilképét, három évvel ezelőtt.
– Szerintem régebbi – könyököl az asztalra. – Azóta fölszedett pár kilót.
Tisztában vagyok vele, hogy amit látok, az egy tökéletesre retusált igazolványkép és nyilvánvalóan távol áll a valóságtól, mégis kinagyítom. Szomorúan csillogó szemek, kedves mosoly, ragyogó, barna haj. Szinte a kezem alatt érzem a fakó, selymes bőrét. A félelme vibrálását a hajszálaimon. A lelke – számhoz emelem a cigit, lassan, mélyen beszívom a füstöt – forrón áramlik a fogaim között. Az élvezet ígérete végigborzong a gerincemen, ágyékom lüktetni kezd.
– Azt hittem, a dohányzás nektek afféle étvágycsillapító, nem pedig maszturbációs segédeszköz – Kikapja az ujjaim közül, majd gyors mozdulattal elnyomja a koponya formájú hamutartóban.
Ezt most vajon mire véljem? Féltékenység?
– Ugyan kérlek; több nőt szívsz el, mint ahány cigit. Egyszerűen csak egy időre abba kellene hagynod, mert ha folyton pöfékelsz, szóba se fog veled állni.
– Egyelőre az is kétséges, miként férkőzzek a közelébe. Ha van is róla bármilyen adat, az az idegenek számára titkosított. Sehol egy kedvelés, sehol egy komment. Nem tagja semmilyen csoportnak, és pusztán két oldalt követ, melyek számomra haszontalanok.
Az egyik az iskolája. Több száz fiatal élénk energiamezője egyetlen épületben… Túl nagy a csábítás és túl sok a szemtanú. A másik a Realms of the Afterlife; az MMORPG, amivel Jev az ideje háromnegyedét tölti.
– Mondanám, hogy játssz te is, de eme nőstény olyannyira introvertált, hogy még egy csapatinvitációt se mer elfogadni, nemhogy beszédbe elegyedjen egy idegennel.
Nem számítok változásra, tanácstalanságomban mégis újra ránézek a követett oldalak listájára.
Ledöbbenek. Hozzáadta a helyi könyvtárat.
Azonnal rákattintok. Nyitva tartás, nyári nyereményjáték, újabb könyvek, majd egy álláshirdetés.
Könyvtárost keresnek…