Amint a csengő megszólal, felkapom a holmimat és elsőként viharzok ki a teremből. Jobbra-balra nézek fedezék után kutatva, majd belevetem magam a fokozatosan gyarapodó tömegbe. Végigsietek a néhány folyosón, majd befordulok az alagsorba vezető lépcsőfordulóba. Hátamat a falnak vetem, kifújom magam.
Istenem, csak Mandy rám ne bukkanjon! Reggel direkt késtem, hogy ne kelljen beszélnem vele, most pedig ezen a félreeső helyen fogom kivárni, míg az osztályom átvonul a másik épületbe irodalomra és becsengetés után majd én is elindulok.
Lentebb húzom a bézs, kötött pulóvert a hasamon. Látszik, hogy híztam… De talán csak szokatlan David bő ruhái után. Olyan kínosan érzem benne magam, mintha meztelenül járkálnék. Mégis minek vettem fel? Reggel még jó ötletnek tűnt, de minek menjek el? Szakítani?
– Na, megérte tegnap elküldened? – öklöz a vállamba Mandy, én pedig megugrom ijedtemben.
– Hogy kerülsz ide?
– Épp a vécére igyekeztem egy gyors sminkigazításra – biccent a közeli mosdó felé.
Basszus, hogy erre nem gondoltam!
– Rád is rád férne, ha már így kicsípted magad. Ezek szerint lesz folytatás – mosolyog, mintha kicsit se haragudna.
– Ja, a Once upon a time -ban. De nem fogok elmenni – sütöm le a szemem.
– Akkor bizony én megyek el helyetted – kacsint.
– Ne! Légyszi ne…
– Jaj, mi ez a gyászos arckifejezés?
– Szakítanom kell vele – vallom be égő arccal. – Jobb lesz neki nélkülem. Anya szerint pedig épp, hogy nekem lesz jobb így. Mert csak arra kellek neki… – forgatom a szemem. – Sőt, ma a reggelinél még azt is a lelkemre kötötte, hogy rögtön szóljak, ha Devin zaklatna, és mozgósítja nagyapa kapcsolatait…
Miért mondom el ezt neki? Komolyan azt várom, hogy lelkizzen velem, miután tegnap úgy leráztam?
Mandy csak legyint.
– Ne is törődj azzal, amit anyád mond! Ő nem látta a te álompasidat. Ha látta volna, nem beszélne ilyeneket. Tuti fizetne neki egy randiért, de talán még a Teslát is odaadná, csakhogy leszophassa. Szóval, ha te ingyen megteheted, miért ne tennéd? – A vállamra teszi a kezét, szeme lelkesen csillog.
Bárcsak én is ilyen biztos lennék a dolgomban!
– Szerintem nem kellene neki a Tesla – fordítom el a fejem.
– Persze, hogy nem! Te kellesz neki! Láttam, ahogy tegnap rád nézett! – Arca kipirul a hévtől.
Még a saját randijai előtt is ritkán lelkesedik ennyire. Talán annyi fiúval kavart már, hogy az én szerelmi életem jobban izgatja az övénél. Durva…
– Na, de nem járulhatsz így elé! – ragad karon. – Gyere, segítek, hogy az arcod is olyan vonzó legyen, mint ez a pulcsi!
Kihúz a rejtekemből, leülünk egy padon az ablak mellett. Noha felhős az idő, így is több a fény, mint a lépcsőfordulóban. Figyelem, amint a párkányra pakolja az alapozókat, szemfestékeket, mit se törődve a mellettünk hömpölygő tömeggel és hangzavarral.
Milyen rendes hozzám! Talán soha nem is akarta lecsapni a kezemről Devint, és a sértődött tekintetét is csak odaképzeltem a pillanat hevében.
– Sajnálom, ahogy tegnap viselkedtem – szólalok meg, torkomat karcolják a szavak. – Csak… úgy feldobott. Tudod…, hogy talán van esélyem…
– Igen, azóta én is agyaltam ezen. Neked ő az első… És hát, miért is ne lehetne emlékezetes? Megérdemled.
Megérdemlem – A szó, akár egy idegen nyelvű hangsor, értelmetlenül visszhangzik a fülemben.
– Meg aztán – vigyorodik el, azon a tipikus pasivadász módon – Azután is rávethetem magam, miután téged megunt.
Igen, ez már sokkal hitelesebben hangzik annál, hogy „megérdemlem”.
– De addig is, élvezd ki minden percét. Elvégre ennyiből áll az élet; pillanatok apró örömeiből – a szája mosolyog, arcán mégis sötét árny suhan keresztül.
Hideg csönd ül közénk. Most először merül fel bennem, hogy talán több rejtőzik a trófeagyűjtő bombanő álarca mögött. Valami, amiről nem beszél, én pedig soha nem fogom kérdezni.
A diákfolyam egyre apad körülöttünk, majd a becsengetéssel a folyosó teljesen kihal. Mandy egyre csak elmélkedik, rendezkedik. Mintha egy nehéz matekegyenletet próbálna megoldani, de miután az ismeretlen nem jön ki, újra és újra kezdi a számolást.
– Már a másik épületben kellene lennünk – vetem fel, abban reménykedve, hogy elkerülhetem a sminkeléssel járó tortúrát anélkül, hogy megbántanám.
– Irodalom óra rengeteg lesz még az életedben, de első pasiból csak egy. Így hát ki kell találnunk, mi áll jól neked – emeli az arcomhoz az alapozókat, különféle tégelyeket.
Végül a szivacsra nyom egy keveset, és elkezdi felvinni. Arcomat csiklandozza a puha anyag, de lenyelem a nevetést. Amikor a szemem közelébe ér, bőröm tiltakozóan összerándul.
Miért mentem bele ebbe? Nem számít, milyen ügyesen sminkel ki, ha nincs alatta semmi, amit felmutathatnék…
Ki akarna megdugni egy disznót?
Egyedül fogsz megdögleni.
Szinte látom, amint Devin kedves arca megvető komorságba borul.
Nem találkozhatok vele.
Szúrnak a könnyek, így elhúzódok Mandytől, és sűrűn pislogok, hogy eloszlassam őket.
– Naaa, azért ennyire ne szenvedj látványosan! Hidd el, ez a pasi simán megér ennyi kellemetlenséget. Áh, már tudom is! – emel fel egy szempillaspirált. – Direkt ezt fogom használni. Nem vízálló, így akármi történjék a mai randin, nem sírhatsz – mosolyog, mintha minden problémámra orvosságot lelt volna.
Biccentek, előre hajolok. Minél készségesebb vagyok, annál hamarabb szabadulok. Talán még az irodalomból is elcsíphetek egy keveset.
– Szóval nem kellene neki a Tesla… – folytatja. – Milye van; BMW, Mustang, Ferrari?
– Egy… sportmotorja – felelem két ecsetvonása között. – Drágának tűnt. Ott parkolt a járda mellett.
– Nem figyeltem… Csak őt. Na, és felülnél mögé?
– Hát… ami azt illeti… – Bár lenne rajtam elég alapozó, hogy Mandy ne láthassa ahogy elpirulok! De úgy fest, nincs ilyen szerencsém:
– Na neee…! Már fel is ültél mögé, igaz?
– Hazavitt.
– Hogy mi?! Na, és átölelted?
– Ha nem tettem volna, már halott lennék.
– Te tele vagy meglepetésekkel! – nevet. – Milyen volt?
– Félelmetes.
– Nem az! A teste.
– Izmos, feszes. Pont, mint amilyennek képzeltem. De nem tudtam kiélvezni; úgy vezet, mint egy őrült. Viszont megkértem, hogy legközelebb menjünk lassabban – teszem hozzá, csak hogy lássam Mandy döbbenettől, irigységtől elnyúlt képét.
– Akkor ma már legálisan tapizhatod! – A keze megremeg, így inkább leteszi a tust.
– Igen…
Csakhogy ma már egyedül fogok hazamenni. A hazugság izzó lávaként csorog le a torkomon, megtölti a tüdőmet, beszivárog a bordáim közé. Nincs jövőm ezzel a férfival. Mandy is tudja. Mégsincs merszem kimondani. Nem akarom látni a szánakozástól elkerekedő szemeit. Azt pedig végképp nem bírnám ki, hogy végignézzem, amint Mandy zöld utat kapva ráhajt.
Inkább témát váltok.
– Tényleg, hallottad a botrányt Metamorph-ról?