A feje ott volt a kezem között… Úgy vágytam rá, hogy közelebb húzzam, beleharapjak az aurájába és kiszívjam az életerejét. Vagy legalább kitörjem a nyakát. Azonban minden házról biztonsági kamerák figyeltek. Elvégre ez egy befolyásos kertvárosi övezet, ahol nem tanácsos felfordulást kelteni. Még nekünk sem. A takarítás körülményes, a Szövetségnek embereket kell beépíteni, mozgósítani – egyszerűen nem éri meg. Engem pedig ki se fizettek volna, sőt…
Mégis majdnem megtettem.
Tehetetlen harag feszíti az ínyemet, a halántékomat. Minden, ami emberivé tesz, szét akar hasadni… Ölni… Tombolni.
Gázt adok. A külső sávból a belsőbe sorolok, majd ismét a külsőbe. Autók, buszok, kamionok maradnak hátra mögöttem. A kilométeróra eléri a 240-et. De ez nem elég. Semmi nem elég…
Amíg ő él.
Az orrommal az arcán. Akár egy groteszk tükörkép, és a víz felszínére kell csapnom, hogy eltűnjön.
És el is fog.
Holnap.
Már ma is megtehettem volna… Amikor feladtam a szemüvegét, a lencséket pára borította. Akárhová viszem és ő még csak nem is sejti. Gondolnom kellett volna rá…
Hogy lehettem ennyire zaklatott és szétszórt?
Át akartam öltözni az utazás előtt, hogy a bőrszerelés eltakarjon Jev rajongóinak kíváncsi tekintete elől. Ehelyett itt száguldok az autópályán, ugyanabban a nadrágban és kabátban, mint amiben Vele találkoztam, várva, hogy a menetszél kiszakítsa belőlem az emlékét. Ám minél jobban vágyom felejteni, annál inkább beleég az elmémbe az egész délután. A mosolya, a lába az asztal alatt, az orra…
260.
Körülöttem a puszták hegyekké magasodnak, a tájra rózsaszín szürkület ereszkedik. Pont olyan színű az ég, mint az aurája…
A gyűlölet szüntelen hévvel dübörög a bőröm alatt. Évek óta nem éreztem hasonlót. Mi változott?
Ő csupán egy célpont.
„Neked is van testvéred?”
Testvér, család… Alden soha nem tapasztalt hasonlót, és én sem. Az elf társadalomban, ahol tinédzser éveimet töltöttem, család, mint társadalmi jelenség nem létezett. Ott minden emocionális kötődést halállal büntetnek a két nem között, és a férfiak kizárólag női felszólításra hálnak nőkkel. A fiúgyermekek szinte születésük napjától egy állami intézetben nevelkednek. Csupán a nyakukon lévő kód utal a vérségi kötelékre, mely nem zárja ki a szexuális kontaktust, egyedül a közös utód fogantatását kell elkerülniük a hasonló génállományból fakadó torzulások, betegségek miatt.
Akkoriban bele sem gondoltam, de most… Hogy képesek vonzódni valakihez, aki az ő szemükkel néz, ugyanazzal az ajkakkal csókol, a saját aurájával lengi körbe?
Az a rengeteg szexuális energia Taliában, mélyen elfojtva…
Kiráz a hideg.
És én még attól tartottam, hogy a motorozás után látni se akar többé és nem lesz több lehetőségem megölni őt.
„Legközelebb legyen csak tizenöt.”
Összeszorítom félig átalakult fogaimat.
Holnap. Ugyanott, ugyanakkor.