Sometimes I like to look at my old works to see how much I improved. I thought to share some – I tried to pick not so spoilery ones. (I’ve been working on this story for a while… I wrote the first version in 2006)
The view is so much better from the tenth floor! Dawn casts a purple shadow on the streets between the blocks, skyscrapers and shopping malls, where more and more people are crowding. Tiny ants in a hive. Just as small and insignificant as I once saw them – fit for sex, food, or I can simply tear off their limbs one by one for pure amusement.
When did I start comparing myself to them? Why have I gone so soft? Maybe it’s the thousands of years of loneliness…
I lean my forehead against the cold window and watch the crowd. A few minutes ago he was part of the crowd, but now he’s far away. My throat tightens with anger at the thought of what, or rather who was the reason for him to leave so early.
My hand clenches into a fist, then loosens. What could he have been doing here during the day? He’d be bored out of his mind. Besides, Devin likes his freedom too much. Why should I chain him to myself? Let him live his life.
I’ll do the same.
The water stops splashing and I hear the shower door open. The druid’s thoughts leak out through the bathroom door, left ajar… He misses his mate.
I wish she were here with me. In my bed. The sheets are just as crumpled as at home. I slept badly…
Like I care… But there’s nothing I can do. I hear him whether I want to or not.
Even though I asked her to come with me… Anyway, only two days left and…
His footsteps are as frozen as his thoughts. I love the awkward silence that comes with this. Some people shout, but he seems to be the quiet type. He quickly wraps the towel around his waist.
“How did you get in?”
Is he really standing in my room, or did I drink too much wine last night? Impossible, I only had two glasses. This impostor… it’s not enough that he cheats at the game, he also breaks in here. I’ll call security.
They used to use axes and pitchforks, but times have changed. How they’ve over-complicated their lives!
I draw the curtains and smile as I face the middle-aged, pale, blond man. I’m shocked at how ordinary he is, without his carefully slicked back hair and black shirt, as he rushes toward the phone in a towel.
“Come on, Mr Lockwood… Are you seriously going to call security over a fan?”
He is petrified by the soft calmness of my voice. But especially from my response to what he didn’t say out loud. His brows furrow as he lifts his faded eyes to me. I enjoy the fact that since there is no Alliance Seal on the dragons for him to detect, he has no idea who he’s dealing with.
“It’s a shame, I just wanted to compliment you on the excellent job you did on Emerald Grove’s last boss. Really creative… The druid dragon whose only ability is shape-shifting. The weakest dragon, who conspires for some power and must be executed for it. I loved that he changes shape in phases. My favourite is the green phoenix-tiger. Whatever shape he takes, he can’t change its colour. However, we both know that in the real life this colour is not green. It’s blue.”
His face is gradually losing its shade, he slowly backs away towards the door.
Oh, you’re not going anywhere!
I allow my rage towards the lesser beings to tear apart my years of accumulated inhibitions. All my anger, all my frustration, running under my skin. The fur of my hoodie spreads across my body, my hair becomes one with my spine, descends, lengthens into a tail, my human limbs become paws. My neck stretches, my skull reshapes itself with soft cracks, my teeth become larger and sharper. My horns curve up towards the ceiling, membranous wings protrude from my back.
Freedom tingles. It’s been years since I’ve worn this form. Even now, not in full life size, after all, it would be too conspicuous if I damaged the furniture or the building. But that doesn’t stop me from killing anyone who stands between me and my goal. In this case, a druid. To his credit, he still doesn’t scream, but merely turns on his heel and storms towards the exit.
With a single leap, I lay him on the ground, my clawed fingers digging into the skin above his shoulder blades, drawing blood. Superficial scratches, but deep enough to make him feel the hopelessness of his situation. He flails, but cannot shake me off. The tattoo of the Watchers’ scales is clearly visible on his struggling forearm.
I hold him to the ground, leaning close to his ear. So close that his wet locks of hair move by my breath.
Fucking hell… It’s a fucking dragon! One of the six… The very one that inspired the new expansion. Damn, who would’ve thought they were in this world! And that they’re playing with ROTA. What kind of fucking world-ruling deity plays MMOs? It’s absurd… They’re going to rip my head off… -he gasps uncontrollably, a tear rolling down the bridge of his nose onto the burgundy carpet.
I deeply inhale the scent of his fear. My mouth pulls into a smile, my saliva dribbles from my beastly teeth onto his shoulder. His growing terror lures out his antlers and dragonfly wings.
I invade his mind and speak right there. As clear and loud as his thoughts echo in my head.
Yes, your smell is certainly delicious. I would gladly bite out that soft, throbbing part of your neck.
He freezes.
But you’re doing too good of a job. I love your innovations, your ideas. Even when you make me a traitor and I end up dead in them.
“I’m sorry… I beg you… I’ll do anything, I’ll pay…”
My kind have never been interested in money, fame or anything of that sort. I’m not here to win either. I’m only here to save my honor. I am not a cheater. And you know it exactly, because every agent knows the skills of a dragon. And because you can’t hear your own thoughts because of mine at the moment. Inconvenient, isn’t it? Imagine how I feel in crowded places. So tomorrow, I’m going to request to play separately, outside the arena. Under controlled conditions. Without a team. Against anyone, just for the show. And you will support me. If the organizers are against it, you’ll convince them. Otherwise, I’ll visit you again and do what my green alter ego would do to you.
Mennyivel szebb a kilátás itt a tizediken! A pirkadat lila árnyékot vet a panelek, felhőkarcolók, bevásárlóközpontok közt húzódó utcákra, melyeken egyre több ember nyüzsög. Apró hangyák a bolyban. Épp oly kicsik és jelentéktelenek, amilyennek egykor láttam őket – alkalmasak szexre, élelemnek, vagy egyszerűen puszta szórakozásból egyenként téphetem le a végtagjaikat.
Mikor kezdtem magamat hozzájuk mérni? Miért puhultam el? Talán a sokezeréves magány…
Homlokom a hideg ablaknak támasztva figyelem a forgatagot. Alig néhány perce Ő is a sokaság részét képezte, de mostanra messze járhat. Torkomat harag feszíti, ha csak belegondolok mi, helyesebben ki miatt kellett ilyen korán elmennie.
Kezem ökölbe szorul, majd elernyed. Ugyan, mit csinált volna itt napközben? Végig a szobában unatkozott volna, távol a rivaldafénytől. Különben is; Devin túlságosan szereti a szabadságot. Miért is láncolnám magam mellé? Hadd élje az életét.
Én is azt fogom tenni.
A vízcsobogás abbamarad, hallom, ahogy kinyílik a zuhanykabin. A fürdőszoba résnyire nyitva felejtett ajtaján kiszivárognak a druida gondolatai… A nőjét hiányolja.
„Bárcsak itt lenne. Az ágyamban. Pont olyan gyűrött a lepedő, mint otthon. Rosszul aludtam…”
Érdekel is engem… De nincs mit tenni. Hallom, ha akarom, ha nem.
„Pedig én kértem, hogy jöjjön velem… Sebaj, már csak két nap és…”
Papucsának léptei úgy szakadnak meg, akár a gondolatai. Imádom a kínos csöndet, ami ilyenkor beáll. Van, aki sikít, de úgy fest, ő a némulós fajta. Kapkodva teríti dereka köré a törölközőt.
– Maga meg hogy jutott be?
„Komolyan itt áll a szobámban, vagy megártott volna tegnap a tegnap esti bor? Lehetetlen, csak két pohárral ittam. Ez a szélhámos… nem elég, hogy a játékban csal, még ide is betör. Hívom a biztonságiakat.”
Régebben fejszét és vasvillát fogtak, de változnak az idők. Hogy túlbonyolították az életüket!
Behúzom a függönyt, majd mosolyogva szembe fordulok a középkorú, sápadt, szőke férfival. Magam is megdöbbenek, mennyire átlagos a gondosan hátrafésült haja és fekete inge nélkül, amint egy szál törölközőben a telefonért siet.
– Ugyan, Mr. Lockwood… Komolyan ráhívná a kidobókat egy rajongóra?
Megdermed hangom halk higgadtságától. De főleg attól, hogy arra reagálok, amit hangosan nem mondott ki. Szemöldöke összeszalad, ahogy rám emeli fakó szemeit. Élvezem, hogy mivel a sárkányokon nincs Szövetségi Pecsét amit érzékelhetne, fogalma sincs róla, kivel áll szemben.
– Kár, pedig csak meg akartam dicsérni, milyen kiváló munkát végzett Emerald Grove utolsó főellenségén. Igazán kreatív… A druidasárkány, akinek egyetlen képessége az alakváltoztatás. A leggyengébb sárkány, aki némi hatalomért összeesküvővé válik és emiatt ki kell végezni. Imádtam, hogy fázisonként formát vált. Kedvencem a zöld főnixtigris. Mert ugye, bármilyen alakot ölt, a színét nem tudja megváltoztatni. Azonban mindketten tudjuk, hogy valójában ez a szín nem a zöld. Hanem a kék.
Arca fokozatosan veszít az árnyalatából, lassan az ajtó felé hátrál.
Oh, nem mész te sehová!
Hagyom, hogy az alacsonyabb létformák iránti dühöm szétszaggassa éveken át felgyülemlett gátlásaimat. Összes haragom, csalódottságom végigfut a bőröm alatt. Kapucnim szőrméje szétterjed a testemen, hajam eggyé válik a gerincemmel, leszalad, farokká hosszabbodik, emberi végtagjaim mancsokká változnak. Nyakam megnyúlik, koponyám halk roppanások közepette átrendeződik, fogaim megnőnek, kiélesednek. Szarvaim a plafon irányába görbülnek, hártyás szárnyaim kiválnak a hátamból.
Bizserget a szabadság. Évek óta nem öltöttem fel ezt az alakomat. Most sem teljes életnagyságban, elvégre túl nagy feltűnést keltene, ha kárt tennék a berendezésben, vagy az épületben. Ez viszont nem gátol meg abban, hogy megölhessek akárkit, aki közém és a célom közé áll. Ez esetben egy druidát. Akinek dicséretére váljon, hogy továbbra sem sikít, csupán sarkon fordul és a kijárat felé iramodik.
Egyetlen ugrással a földre terítem, karmos ujjaim lapockái bőrébe mélyednek, vért fakasztanak. Felszíni karcolások, de ahhoz elég mélyek, hogy érezze helyzete kilátástalanságát. Vergődik, de nem tud lerázni. Erőlködő alkarján jól kivehető a Figyelők mérleget ábrázoló tetoválása.
A földhöz szorítom, a füle mellé hajolok. Olyan közel, hogy lélegzetem meglibbenti vizes hajtincseit.
„A rohadt életbe… Ez egy kibaszott sárkány! Egy a hatból… Pont az, amelyik az új kiegészítőt ihlette. Fene gondolta, hogy ebben a világban tartózkodik! És hogy épp a ROTA-val játszik. Melyik elbaszott, világot irányító istenség játszik MMO-kkal? Teljességgel abszurd… Le fogja tépni a fejem…” – Kontrollálatlanul zihál, egy könnycsepp gördül át az orrnyergén, rá a bordó szőnyegre.
Mélyen beszívom félelme illatát. Szám mosolyra húzódik, nyálam bestiális fogaim közül a vállára csorog. Fokozódó rettegése előcsalja agancsait és szitakötőszárnyait.
Behatolok az elméjébe. Egyenesen ott szólalok meg. Oly tisztán és hangosan, ahogy az ő gondolatai visszhangzanak a fejemben.
„Igen, a szaga kétségkívül ínycsiklandó. Örömmel kiharapnám azt a lágyan pulzáló részt a nyakából.”
Ledermed.
„De túl jó munkát végez. Imádom az újításait, az ötleteit. Még akkor is, ha árulónak titulál és kinyírat bennük.”
„Sajnálom… Könyörgöm… Megteszek bármit, fizetek…”
„A fajtámat soha nem érdekelte a pénz, a hírnév, meg az ehhez hasonló alantas dolgok. Én sem a győzelemért vagyok itt. Egyedül a becsületemet akarom menteni. Nem vagyok csaló. Ön pedig ezt pontosan tudja, elvégre minden ügynök ismeri a sárkányok képességeit. És mert jelenleg saját magát se hallja a beáramló gondolataimtól. Kellemetlen, ugye? Képzelheti, mit érzek egy telt arénában. Így hát holnap kérvényezni fogom, hogy a versenyen kívül, elkülönítve játszhassak. Ellenőrzött körülmények között. Csapat nélkül. Bárki ellen, pusztán a show kedvéért. Maga pedig támogatni fog. Ha a szervezők ellenzik, meggyőzi őket. Máskülönben újra felkeresem, és olyat fogok tenni, amit a zöld alteregóm tenne magával.”