Categories Fanworks

Drown in – by Lorian

I received this amazing poem by Lorian about Talia.

I’m always curious about the imprint my characters leave behind, how their emotions resonate with my readers, and how authentically I can convey their inner worlds and struggles. That’s why fanfictions and poems are always fascinating, insightful, and motivating for me. It was truly an honor to read Lorian’s poem—I think it portrays Talia’s everyday life, her inner turmoil, and doubts very realistically, with striking poetic imagery, capturing how she often feels like she’s “drowning” in all of it.

Thank you so much for this poem! I am so happy you like my story enough to feel inspired by it.

Categories Being a Monster I. – EN

32. Chapter – Talia

I turn off the alarm on my phone. I sleepily roll over to the other side to snuggle back into Devin’s protective embrace for a brief moment, but the dream image is suddenly replaced by the thought of the maths test that awaits me. My pulse quickened to an excited rhythm, but instead of my usual desperation, I am filled with a bubbling curiosity. Maybe this time I won’t panic during the test…

And if I do, I’ll be more depressed than ever before before Devin’s lesson. After all, he’s been tutoring me, investing his time and energy, believing in me… If I fail, I’ll shame him.

I put my glasses on, but as soon as I open my eyes I feel dizzy and take them off.

Shit… My eyesight is getting worse again? And so quickly, by so much?

My hands… I stare at the sharp outlines, my pink fingernails, the texture of my skin, as if I’m seeing it for the first time. My room, the furniture, is drawn in the morning sunlight with sharp edges rather than in patches of colour. The fluff on the worn sweaters, the logo on the crisps’ bag, the books on the carpet… I can read their titles!

I wait for the illusion to fade and the world to go back to it’s usual blurry mess.. Maybe I’m still dreaming…

I run to the bathroom and wash my face with cold water. It’s icy, almost painful, but I keep washing it. When I looked out from between my fingers, I catch a glimpse of myself in the mirror. Not the white-skinned, red-haired nightmare, but my own pale face. The pimple on my temple, the dried teardrops on my eyelashes, my eyelashes – I can see them… all of them! Brown irises with a few greenish flecks. How much bigger my eyes look without the lenses! Of course, I wouldn’t call myself beautiful… But still…

I laugh.

I can see!

How can it be? – The question, eager with happiness, echoes sinisterly inside me. My smile fades and I stare into the mirror as if I am seeing a terrifying, abnormal apparition. It all started with the hallucinations, then my strength improved, now this…

Is this even possible? If so, how? I should see a doctor. I can almost see their confused faces as they search for logical explanations, force me to undergo various tests and examinations, take blood, dissect me…

No. I’m not going to visit a doctor. Why should I? I have no complaints. They’d laugh at me. Or they’d show me something I’m not prepared for.

Mutation… insanity…

So what do I tell my Mum? I haven’t even told her about what happened in PE. But how can I keep this a secret?

Somehow I have to.

I go back to my room, put my glasses back on, try to force the blurry silhouettes into shape, but all I achieve is a headache. Too dangerous to wear. I put them in the case and slide them into my bag, like a kind of mascot to protect me from embarrassing questions.

I get dressed and go downstairs. Meanwhile, I pray that Mum is still drunk and sleeping the sleep of the righteous.

But I have no such luck. She’s sitting in the living room, turning towards me at the sound of my footsteps.

“You’ve fallen asleep aga… Talia, where are your glasses?”

“In my bag,” I avoid her gaze. “I’ll pick them up at school.”

“Are you seeing your prince in the morning now? I understand if you want to look pretty to please him, but you’re hardly going to impress him by falling through cracks in the pavement.”

Devin… My heart jumps into my throat. What’s he going to say? What am I going to tell him? He’ll think I’m torturing myself just for him.

“If it bothers you that much, you should consider contact lenses. But this way, you’ll only strain your eyes and make them worse. Is that what you want?”

I’m going to get my shoes without a word. She came closer so I can properly hear every word, but despite all her efforts, in my head,  Mum’s sermon fades into the background noise.

Contact lenses… All my life I’ve been reluctant to put anything in my eyes: I’m never going to have anyone, so why should I suffer the stinging, the inflammation? But now, going out with Devin is a great excuse for a change. That’s what I’m going to tell Mandy and anyone else who asks.

Even to Devin?

My shoelace knitting fingers pause.

Would I lie to him? He’s always been honest with me. He has his secrets, but what he tells me is like opening his heart to me. That sad, black look…

“…does he really mean that much to you?”

I look at my mother as if she can read my mind, then realise she’s still worried about my eyes.

I’m overcome with anger. When has she ever truly cared about me?

“Yes,” my voice interrupts her confident monologue. “He accepts me. Even if I am fat, with greasy hair, in boy’s clothes. No glasses would keep him away from me. I decided to take them off. Believe me, as soon as I feel bad, I’ll put them back on.”

Her dark eyes sparkle with silent rage.

“Do what you want. Destroy your eyes, get yourself pregnant, I don’t care…,” she sits back on the sofa and pours wine.

“Exactly. Everyone ruins their own life as they please,” I close the door behind me.

With a force that frightens me. The handle loosens in my hand.

What is happening to me?

 

<< Previous                                                                                                                                                                                                    Next >>

Categories Being a Monster I. - HU

32. Fejezet – Talia

Kinyomom a telefonom ébresztőjét. Kómásan fordulok a másik oldalamra, hogy még egy röpke pillanatra visszabújjak Devin oltalmazó ölelésébe, azonban az álomképet hirtelen a rám váró matekdoga gondolata váltja fel. Pulzusom izgatott ritmussá gyorsul, ám a szokásos kétségbeesés helyett pezsgő kíváncsiság árad szét bennem. Talán ezúttal nem merülök el a pánikban tesztírás közben…

Ha pedig mégis, az jobban le fog sújtani, mint Devin előtt bármikor. Elvégre ő korrepetált, rám áldozta az idejét, az energiáját, hitt bennem… És ha elbukom, azzal rá is szégyent hozok.

Felveszem a szemüvegem, de ahogy kinyitom a szemem, megszédülök és rögtön le is kapom.

Basszus… Már megint romlott a látásom? Méghozzá ilyen gyorsan, ennyire sokat?

A kezem… Úgy meredek az éles körvonalakra, rózsaszín körmeimre, bőröm textúrájára, mintha most látnám először. A szobám, a bútorok színes foltok helyett teljes valójukban rajzolódnak ki a reggeli napfényben. A szöszök a kopott pulóvereken, a csipszeszacskó logója, a könyvek a szőnyegen… El tudom olvasni a címüket!

Várom, hogy a káprázat tovaszálljon és a világ homályba boruljon. Talán még mindig álmodom…

Kirohanok a fürdőszobába, megmosom az arcomat hideg vízzel. Jeges, szinte fáj, mégis újra és újra megmerítem a markom. Ahogy kilesek az ujjaim közül, megpillantom magam a tükörben. Nem a fehér bőrű, vörös hajú lidércnyomást, hanem a saját fakó arcomat. A pattanást a halántékomon, a csipát a szemzugomban, a szempilláimat – mindet. Barna írisz, pár zöldes pöttyel. Mennyivel nagyobbak a szemeim a lencsék nélkül! Szépnek persze így se nevezném magam… Mégis…

Felnevetek.

Látok!

Hogy lehet ez? – A boldogságtól lelkes kérdés baljósan visszhangzik bennem. Mosolyom lehervad, úgy meredek a tükörre, mint rémisztő, abnormális jelenésre. Az egész a hallucinációkkal kezdődött, majd javult az erőnlétem, most meg ez…

Lehetséges egyáltalán? Ha igen, hogyan? Orvoshoz kellene mennem. Szinte látom gondterhelt arcukat, ahogy logikus magyarázatok után kutatnak, különféle tesztek és vizsgálatok alá kényszerítenek, vért vesznek, felboncolnak…

Nem. Nem megyek orvoshoz. Miért is mennék? Nincs panaszom. Kinevetnének. Vagy olyasmit mutatnának ki, amire nem vagyok felkészülve.

Mutáció… Elmebaj…

Na és anyának mit mondok? A tesiórán történtekről se számoltam be neki. De ezt hogy titkolom el?

Valahogy muszáj lesz.

Visszamegyek a szobámba, ismét felveszem a szemüveget, igyekszem a homályos sziluetteket formákba kényszeríteni, de csak a fejem fájdul meg tőle. Túl veszélyes hordanom. Beleteszem a tokba és a táskámba süllyesztem, akár valami kabalát, mely megóvhat a kínos kérdésektől.

Felöltözök, lemegyek a földszintre. Közben azért rimánkodom, hogy anya másnaposan még az igazak álmát aludja.

De nincs ilyen szerencsém. Ott ül a nappaliban, lépteim hangjára azonnal felém fordul.

– Már megint elalu… Talia, hol a szemüveged?

– A táskámban – Lesütöm a tekintetem. – Majd a suliban felveszem.

– Már reggelente is találkozol a hercegeddel? Megértem, ha szebbnek szeretnél tűnni, hogy a kedvében járj, de azzal aligha fogsz imponálni, ha felbuksz a járda repedéseiben.

Devin… Szívem a torkomba ugrik. Mit fog szólni? Mit mondok neki? Azt fogja hinni, hogy miatta sanyargatom magam.

– Ha ennyire zavar, fontolóra vehetnéd a kontaktlencsét. Így viszont csak megerőlteted a szemed és tovább fog romlani. Ezt akarod?

Szó nélkül a cipőmért indulok. Anya prédikációja háttérzajjá tompul a fejemben, hiába áll föl és sétál oda hozzám.

Kontaktlencse… Világéletemben viszolyogtam tőle, hogy valamit a szemembe rakjak: úgyse lesz soha senkim, akkor meg minek szenvedjek a szúró érzéssel, gyulladással? Viszont most az, hogy Devinnel összejárok, egy remek ürügy a változásra. Ezt fogom mondani Mandynek, és mindenkinek, aki faggatózik.

Devinnek is?

Cipőfűzőimet kötő ujjaim megtorpannak.

Neki is hazudnék? Ő mindig őszinte hozzám. Megvannak a maga titkai, de amit megoszt velem, az olyan mintha a szívét tárná ki előttem. Az a szomorú, fekete tekintet…

– … komolyan ilyen sokat jelent neked ez a fiú?

Úgy nézek anyára, mintha a fejemben olvasna, majd rájövök, hogy még mindig a szemem miatt aggódik.

Elborít a harag. Ugyan, mikor törődött ő velem?

– Igen – hangom félbe metszi magabiztos monológját. – Ő elfogad engem. Kövéren, zsíros hajjal, fiú ruhákban. Nem egy szemüveg fogja tőlem távol tartani. Én döntöttem úgy, hogy leveszem. Hidd el, amint rosszul érzem magam, fel fogom tenni.

Sötét szemei néma haragtól szikráznak. De nem törnek meg, hiába próbálnak.

– Csinálj amit akarsz. Tedd tönkre a szemed, csináltasd föl vele magad, bánom is én… – ül vissza a kanapéra. Bort tölt.

– Pontosan. Mindenki úgy teszi tönkre az életét, ahogy neki jólesik – csukom be magam után az ajtót.

Oly erővel, hogy magam is megijedek. A kilincs meglazul a kezemben.

Mi történik velem?

 

<< Previous                                                                                                                                                                                                    Next >>

Categories Being a Monster I. – EN

31. Chapter – Devin

As she kneels before me, her aura is still shaking with orgasm. She takes me in her mouth, full of passion and gratitude. She’s not used to her pleasure taking precedence, but if she’s going to sleep with her last client, at least it should be satisfying. With her eyes closed, she surrenders to the sensation. She must have learned how to fake devotion, but this is real. And it’s only for me. How naive… She has no idea that this time she will pay… with her life.

I grab her black hair, holding her still as I come. I feel her swallow.

I kneel beside her to kiss her. A salty taste on my tongue.

I open my teeth, my hair braiding over her protesting body.  The willing infatuation has only lasted so far… The white strands draw blood from her agitated, writhing limbs.

I’m caught up in the rapture, filled with her energy, that is vibrating with terror.

I close her eyes and lower the dried body onto the carpet.

Thank you.

Blood drips from my hair, disgust makes me shudder.

I go into the bathroom, where Jev has already prepared a bath. How nice of her… but I don’t feel like soaking in bloody water. Tempting as it is, I’ll take a shower first. I turn on the faucet, the warm water hitting my head, cleansing me of her sweet perfume and death alike.

I hear a clatter from the room. Jev is spreading out the plastic sheeting. Soon the sound of a meat cleaver comes in. Tearing flesh, breaking bones…

I concentrate on the splash of the shower.

The dragons and the zero-waste lifestyle…

“When you kill her, let’s honor her by using up everything we can.”  And I agree, as long as he does the dirty work. I just have to process it in the kitchen after Jev bleeds it out. It’s just like any other meat. The cats are happy for the trimmings, too. For some reason, though, I’m relieved that Talia won’t die in my apartment; for her, cremation is the only option, so no other predators will feed on her body. Jev’s flames consume even the bones, unless our interests dictate otherwise. We always try to leave a trail so the authorities don’t have to investigate any further than necessary. Undercover agents take care of the outcome of the case – properly planted evidence helps, while complications are… costly.

I turn off the faucet and step into the steaming bath.

Hot and intoxicating.

Chop-chop… Fast and rhythmic. Powerful and effective, as befits a dragon.

I dive down, my ear canal fills with water, the noise becomes muffled. Soothing, like a protective shell. I stay under for a long time. It’s a blessing that for me breathing is just an automatic function to fool people. But if I sleep too deeply I stop breathing and… I smile unintentionally as I remember how many roommates I have scared to death with this in my life.

When I hear the sound of packing, I sit up, air rushing into my lungs. I rub my face, my hair crawling to the edge of the tub before I lean back.

Jev enters naked, in the female form I first met her in all those years ago. Her long, wavy hair cascades down her back, her breasts round and firm, her waist slender. She is completely ordinary, yet aesthetic. I’m overwhelmed with gratitude that she washed off the blood in the kitchen. My loin begins to throb again.

“Thank you for preparing the water, it’s nice of you.”

“I must admit that I did not do it without an ulterior motive.”

 She steps into the tub, kneels between my legs, her graceful fingers entwining me.

She craves me more and more these days…  And she wants to make me feel good during it.

“So tell me,” she hums, with an aroused tone, “when do you plan to take her back to the locked section?”

“Her?”

“The girl you’re after! She’s got some really wild scenes in her head at night…”

My body freezing in the hot water, my erection is fading as if drained of blood.

“Jev… She’s wearing my nose!”

“Yes, I saw it. All the more desirable.”

So that’s why she goes out at nights… I pull away from her and she raises an eyebrow.

“What’s wrong now?”

I sigh, resting my elbow on the edge of the tub. Even the memory of that day makes me shudder, but I recall it. As our feet collide under the table, she pushes up her glasses… And the world turns on its heel. I let the freshly seeped memories settle into her, but her smile is unshakable. After a few moments I break the silence:

“Put yourself in my place: you’re facing someone who wears your nose, smiles the same way, crosses their legs the same way when they get horny in public, and their aura is just as fierce as yours.”

“Okay,” she leans back, closes her almond-shaped eyes, “I’m imagining a handsome, beautiful, blue-and-white transforming dragon. His manners are overwhelming, and he enjoys getting into the skin of lesser life forms as much as I do. He also has a bucket list, even a diary…”

 She laughs. With a gleeful lasciviousness that I would find attractive in any other circumstance.

“Nope, sorry I can’t. There’s only one of me.”

Of course, the burden of dragon-kind. How could she understand? She’s been in so many bodies over millions of years that she can’t even remember her own face…

Hey!” she snaps, offended.

“What’s wrong now?” I quote innocently.

Tears well up in her blue eyes and I immediately regret having said or thought such things. I brush a tear from the corner of her eye with my hair before it runs down her cheek.

“I’m sorry. I really am. But to me, what I experience with this girl every day is just as despicable as your… stuff.” I hold her fist in my hand. It takes a few seconds for her cramped fingers to relax.

“So if you didn’t plan on bringing her up here, how are you going to kill her?” She’s changing the subject, but her voice is thick with suppressed emotion.

“It’s her birthday this week; I’m taking her on a trip this weekend.”

“Good,” her tight shoulders finally start to loosen.

“This is a complicated case. But it will end soon.”

“Still… that the cake was delicious…” she sighs. “If you’d taught her a bit, she could have surpassed you in the kitchen one day.”

“I don’t think you’d mind if I cook on my own,” I smile.

“You could make an exception once in a while…”

“You’d just make a mess.”

“I love chaos,” her hand wanders between my legs again. She knows exactly where and how to touch me to arouse my desire, still…

“…I’m not sure it’s going to happen again anytime soon.”

“We’re lucky we have time,” she says in Lili’s voice, pale blue freckles appearing on her white skin.

No… don’t do that…! Don’t you dare…! My hair waves around me in irritation.

I want to push her away, to protest, but I’m paralyzed by desire pulsing with pain.

All these years have passed in vain, I miss her too much.

How can I ever move on, forget? I can’t.

Maybe I don’t want to.

I reach for the light switch with my hair and turn it off.

I can hear her as she dives under the water. I focus on her mouth, her hands. The same fingers, the same lips, the same movements. The past is sweeping over me. With every little detail…

I try not to think that the reason she can stay down without air for so long is because she’s grown gills.

 

<< Previous                                                                                                                                                                                                    Next >>

Categories Being a Monster I. - HU

31. Fejezet – Devin

Ahogy elém térdel, aurája még reszket az orgazmustól. A szájába vesz, szenvedéllyel és hálával telve. Nincs hozzászokva, hogy az ő gyönyöre elsőbbséget élvez, pedig ha már az utolsó ügyfelével hál, legalább legyen kielégítő. Lehunyt szemmel adja át magát az érzésnek. Bizonyára megtanulta, hogyan mímeljen odaadást. De ez valódi. És csak nekem szól. Milyen naiv… Fogalma sincs róla hogy ezúttal ő fog fizetni… Az életével.

Fekete hajába markolok, mozdulatlanul tartom miközben elélvezek. Érzem, ahogy nyel.

Mellé térdelek, megcsókolom. Sós íz a nyelvemen.

Megnyitom a fogaimat, hajam tiltakozó testére fonódik.  Eddig tart a készséges rajongás… A fehér szálak vért fakasztanak izgő-mozgó tagjaiból.

Beleveszek az mámorba, ahogy kitölt rémülettől vibráló energiája.

Leeresztem aszott holttestet a szőnyegre, lehunyom a szemét.

Köszönöm.

Vér csöpög a hajamról, undor borzongat.

Kimegyek a fürdőszobába, ahol Jev már engedett egy kád fürdőt. Kedves tőle…, de semmi kedvem véres vízben ázni. Így bármennyire is csábító, előbb a zuhanyfülkébe állok. Megnyitom a csapot, A meleg víz a fejemen dobol, lemossa rólam a nő édes parfümjével együtt a halált.

Zörgést hallok a szobából. Jev most teríti le a műanyag fóliát. Kisvártatva bárd csattogása szűrődik be. Hús szakad, csont törik…

A zuhany csobogására koncentrálok.

A sárkányok és a hulladékmentes életforma…

„Ha már megölöd, tiszteljük meg azzal, hogy amit lehet, felhasználunk belőle.” – És én egyet is értek ezzel, amíg ő elvégzi a piszkos munkát. Nekem csak a konyhában kell dolgoznom vele, miután Jev kivéreztette. Ugyanolyan hús, mint bármi más. A macskák is örülnek a nyesedéknek. Valamiért mégis megnyugtat, hogy Talia nem a lakásomban fog meghalni; számára a hamvasztás az egyetlen opció, így nem fognak más ragadozók táplálkozni a testéből. Jev lángjai még a csontokat is elporlasztják, kivéve, ha az érdekeink másképp kívánják. Mindig igyekszünk nyomot hagyni, hogy a hatóságok ne kelljen a kelleténél többet nyomozni. A beépített ügynökök intézkednek az ügy végkimeneteléről – a megfelelően elhelyezett bizonyítékok segítik ezt, míg a komplikációk… költségesek.

Elzárom a vizet és átlépek a gőzölgő kádba.

Forró és bódító.

Csop-csop… Gyors és ütemes. Erős és effektív, ahogy az egy sárkányra jellemző.

Alámerülök, hallójáratom megtelik vízzel, a hangok tompulnak. Megnyugtató, akár egy védőburok. Sokáig maradok lent. Ilyenkor áldás, hogy számomra a levegővétel csupán automatikus álca az emberek megtévesztésére. Viszont amikor túl mélyen alszom, és leáll a légzésem… Elmosolyodom, ahogy felidézem, életem során hány lakótársamat rémítettem halálra ezzel.

Amikor a pakolás neszeit hallom, felülök, a tüdőmbe levegő áramlik. Megdörzsölöm az arcomat, hajam a kád szélére kúszik mielőtt hátradőlök.

Jev meztelenül lép be, abban a női alakban, melyben évekkel ezelőtt először találkoztam vele. Hosszú, hullámos haja a hátát verdesi, mellei gömbölyűek, feszesek, dereka karcsú. Teljesen hétköznapi, mégis esztétikus. Elönt a hála, amiért a konyhában mosta le magáról a vért. Ágyékom ismét lüktetni kezd.

– Köszönöm, hogy engedtél vizet, jólesik.

– Bevallom, nem minden hátsó szándék nélkül tettem. – lép be hozzám a kádba, a lábam közé térdel, kecses ujjai közrefognak.

Manapság egyre gyakrabban kíván… És azt szereti, ha én is jól érzem magam közben.

– Na és mondd – búgja gerjedt hangon, – mikor tervezed hátravinni a zárolt részlegre?

– Kit?

– Hát a lányt, akire vadászol! Igazán vad jeleneteket pörget a fejében esténként…

Testem megfagy a forró vízben, farkamból úgy szalad ki a merevség, mintha vért csapoltak volna belőle.

– Jev… Az orromat viseli!

– Igen, láttam. Annál kívánatosabb.

Szóval ezért jár ki éjjelente… Elhúzódom tőle, mire felvonja a szemöldökét.

– Most mi a baj?

Felsóhajtok, a kád szélére könyökölök. Annak a napnak még az emlékétől is viszolygok, mégis felidézem. Ahogy a lábunk összeütközik az asztal alatt, ő fentebb tolja a szemüvegét… És a világ kifordul a sarkából. Hagyom, hogy a frissen átszivárgott emlékek ülepedjenek benne, de mosolya lankadatlan. Pár pillanatig múlva megszólalok:

– Csak képzeld magad a helyembe: szembejön veled valaki, aki a te orrodat viseli, ugyanúgy mosolyog és ugyanúgy teszi keresztbe a lábát amikor nyilvános helyen begerjed, az aurája pedig pont ugyanúgy tombol, mint a sajátod.

– Rendben – dől hátra, behunyja mandula vágású szemét. – Elképzelek egy helyes, gyönyörű kék-fehér transzformálódó sárkányt. A modora lehengerlő, és épp úgy szeret alacsonyabb létformák bőrébe bújva közösülni, mint én. Szintén vezet bakancslistát, még naplót is ír… – Felnevet. Derűsen, kéjesen, melyet bármely más körülmények között vonzónak találnék. – Nem megy. Belőlem csak egy van.

A sárkány-lét átka. Hogy is érthetné ezt olyasvalaki, aki annyi testben fordult már meg az évmilliók alatt, hogy már a saját arcára se emlékszik…

Hé! – csattan fel sértődötten.

– Most mi a baj? – idézem ártatlanul.

Kék szemébe könnyek gyűlnek, és én azonnal megbánom, hogy ilyesmit mondtam és gondoltam. Hajammal kisimítok egy könnyet a szeme sarkából mielőtt kicsordulhatna.

– Sajnálom. Tényleg. De számomra az, amit azzal a lánnyal nap mint nap megtapasztalok, legalább olyan irtózatos, mint neked a te… dolgaid. – Megfogom ökölbe szorított kezét. Beletelik pár másodpercbe, mire görcsös ujjai ellazulnak.

– Akkor, ha nem tervezted ide felhozni, hogyan ölöd meg? – terel, de hangja elfojtott érzelmektől terhes.

– A héten lesz a születésnapja; hétvégén elviszem kirándulni.

– Akkor jó. – Feszes vállai kiengednek.

– Ez egy komplikált eset. De hamarosan lezárul.

– Pedig finom volt az a süti… – sóhajt. – Ha még kicsit tanítottad volna, egy nap túlszárnyalhatott volna téged a konyhában.

– Szerintem nem bánod, hogy egyedül főzök – mosolygok.

– Olykor azért kivételt tehetnél…

– Csak rumlit csinálnál.

– Imádom a káoszt – keze újból a lábam közé téved. Pontosan tudja, hol és miként érjen hozzám, hogy vágyat ébresszen bennem, mégis…

– …nem biztos, hogy ez egyhamar újra összejön.

– Még szerencse, hogy van időnk – szólal meg Lili hangján, fehér bőrén halványkék szeplők jelennek meg.

Ne… ezt ne csináld…! Ne merészeld…! – Hajam ingerülten vonaglik körülöttem.

El akarom taszítani, tiltakozni, de megbénít a fájdalomtól pulzáló vágy.

Hiába telt el annyi év, túlságosan hiányzik. Hogy fogok így valaha továbblépni, felejteni? Sehogy.

Talán nem is akarok…

Hajammal a villanykapcsolóért nyúlok, leoltom.

Hallom ahogy a víz alá merül. A szájára, a kezére figyelek. Ugyanazok az ujjak, az ajkak és mozdulatok. Végigsöpör rajtam a múlt. Minden apró részletével….

Igyekszem nem gondolni arra, hogy azért bírja ilyen sokáig levegő nélkül, mert kopoltyút növesztett.

 

<< Previous                                                                                                                                                                                                    Next >>

Categories Being a Monster I. – EN

30. Chapter – Talia

The door closes behind me, the sound of the lock clicking into place echoing through the maze of books. Ceiling-high shelves are lined with antique, iron-bound volumes too precious to be borrowed by anyone. There is not a speck of dust, the floor is unstained by the footprints of visitors, the silence distorts my own footsteps into a strange noise. This is a locked section of the library, I shouldn’t be here…

Although Devin said I could visit him anytime.

I look around for other staff, but there is no one here.

Just him.

He’s arranging books on a table, his long hair glistening in the setting sun. At other times he keeps me talking, asking me about my life, talking about himself, but this time he is working in silence, deep in thought. Just like the day we first met, and I watch his broad shoulders and the muscles in his arms with the same quiet awe. His graceful fingers turn the heavy volumes as if they were weightless, their covers land softly over one another. I admire the respectful, gentle and yet swift way he works.

As I watch, a corner of a book slips through the neatly arranged pile, his hand wavering.

I turn to the shelves so as not to disturb him, but none of the titles interest me, and my thoughts return to his hands, his mouth…

His embrace… A warmth runs through me, and I insinctively close my legs.

He picks up a pile of books and begin to walk. I resist the temptation to follow him. The sound of his footsteps moves away, then closer, then stops, finally settling behind me.

My nose fills with his sweet, spicy scent. His arm rises above me, sliding a volume into place. Breathless, I wait for him to move on. But he stays. I feel the inviting warmth of his body, his breath softly brushing a few hairs on my head. My heart leaps into my throat as I turn, my nose almost hitting his chest. He doesn’t pull away as he’s done so many times before, his arm resting on the top shelf, shutting me off from the outside world. I would find this closeness threatening from anyone else, yet I would pull him to me. I could just do it. My cheeks burn, my knees shake.

This is not right. I should go home and study and let him concentrate on his work… I look up at him, let his black eyes penetrate me, hold me. Piercing, loving, with a sadness lurking in the depths that only those who have suffered much in the past can look with. But now there is a new feeling in them, one I hadn’t noticed before, or simply didn’t want to notice: desire, lurking beneath the surface, waiting for the moment when it can sweep away the barriers.

He leans towards me, but stops inches away, waiting for me to close the distance between us. I stand on tiptoe, my lips touching his mouth.

He kisses me back greedily, passionately, burying his hand possessively into my hair. The walls that have held him back are cracking and everything he’s been trying to hide is coming to the surface. Before, I thought it was unimaginable that he could touch me like this.

You are not worthless.

I want to be his, to make him forget that he was ever not enough for anyone. I want to take in his loneliness, all the things he’s suffered in his life but never told anyone about, his disappointments, his doubts. To let him know that he can trust me as much as I trust him, and that he no longer has to hide the storm raging inside him behind kind smiles.

He kneels on the floor with me. As he hugs me, his soft hair falling around me, his hard groin pressed against me. The same two weeks of repressed anticipation are urges him as they are driving me. He lays me on my back on the floor. Not roughly, but there is no trace of his usual restraint. He unbuttons my trousers, releasing me from them with practiced, quick movements. I expect to be overwhelmed with shame, but as soon as I realise that his dark eyes are a mirror of my own misery, his closeness feels natural.

I hear him unbuckle his belt. He presses me down, his full weight on my arms. His fingers grip me so tightly that my hands are almost numb. I wish that he would hold me like this forever, as tight as no one has ever held me before. His hips move firmly between my thighs when he gets inside me,, filling me completely. He holds me firmly, but my body willingly accepts whatever he gives me. Whether it’s pain or pleasure. He pauses for a moment, but I don’t want him to be gentle. I wrap my legs around his waist and pull him deeper into me. Even if it hurts. I want to feel him, not just the side he shows in civilian to please the world.

His muscles force me into passivity, getting deeper inside me with with each thrust, bringing me closer to his true being. Which is far from nice or kind. Wild, howling in pain, possessive. I let his feelings in. His anger at the life others have forced him into. His hatred for those who have hurt him. His grief and loss for those he has lost.

I know exactly what it’s like to suffer, screaming mutely under the surface. I would give anything to ease his burden.

He pushes me closer and closer to delirium. I relax into it, enjoying all the bitterness and sorrow of his soul pouring into me, echoing in me pulse after pulse.

My back arching, my muscles wet with desire contracting around my finger.

When the ecstasy subsides, I pull away. My breathing calms, my mind returns to reality. The dark solitude of my room envelops me, shadows cast on the ceiling by the street lamps.

The emptiness hurts.

What if it never happens?

I crawl under the covers, hug my plush pony and roll over in bed. I remember the embrace of his strong arms, his muscles against me under the turtleneck, the smell of him, the warmth of his breath on my ear.

“Thank you.”

I can hardly believe he actually hugged me, and not just in my imagination.

I can almost hear what Mandy will say tomorrow when I tell her.

“Just a hug? He hasn’t kissed you yet?!”

She wouldn’t understand… There was something about his hug… deep and intimate, that made it hotter than any kiss and swept the thoughts out of my head. I’d even forgotten to ask for his number, although I’d baked the cake in case I might have the confidence if I give him something. But now that the opportunity has passed, who knows if I’ll ever have the courage?

Or is stretching his personal boundaries too pushy? After all, he hasn’t asked for my number. After all, we see each other every day, I don’t want to seem obsessed.

But… what if I am?

A shadow moves across the ceiling, a feathery silhouette of wings. I look up at the window.

These blue and white birds are becoming more common these days. Are they nesting here?

 

<< Previous                                                                                                                                                                                                    Next >>

Categories Being a Monster I. - HU

30. Fejezet – Talia

Becsukódik mögöttem az ajtó, a helyére kattanó zár hangja végig visszhangzik a könyvek labirintusában. A mennyezetig érő polcok roskadoznak az antik, vaskos kötetektől, melyek túl értékesek ahhoz, hogy bárki kikölcsönözze őket. Sehol egy porszem, a padlót nem szennyezik látogatók lábnyomai, a némaság idegen zajjá torzítja a saját lépteimet. Ez a könyvtár zárolt részlege, nem volna szabad itt lennem…

Bár Devin azt mondta, bármikor bemehetek hozzá.

Körbefordulok más dolgozók jelenlétét keresve, de nincs itt senki.

Csak Ő.

Egy asztalon könyveket rendszerez, hosszú haja megcsillan a lemenő nap fényében. Máskor szóval tart, az életemről kérdez, magáról mesél, de ezúttal némán, elmélyülten dolgozik. Akárcsak azon a napon, amikor először találkoztunk, és én ugyanolyan csöndes áhítattal figyelem széles vállait, karjainak izmait. Kecses ujjai úgy forgatják a nehéz köteteket, mintha súlytalanok volnának, borítóik lágyan huppannak egymáson. Csodálom, hogy milyen tisztelettel, gyengéden, mégis gyorsan dolgozik.

Miközben nézem, egy-egy könyvsarok elcsúszik a precízen egy vonalba rendezett rakáson, keze meg-meginog.

A polcokhoz fordulok, hogy ne zavarjam, de a címsorok érdektelenül merednek rám, gondolataim visszatérnek a kezére, a szájára…

Az ölelésére… Melegség jár át, összeszorítom a lábam.

Fölemel egy adag könyvet és elindul. Ellenállok a kísértésnek, hogy kövessem. Lépései távolodnak, majd közelednek, meg-megszakadnak, végül megállapodnak mögöttem.

Orrom megtelik édes, fűszeres illatával. Karja fölém emelkedik, helyére csúsztat egy kötetet. Lélegzetvisszafojtva várom, hogy tovasiessen. De ott marad. Érzem testének hívogató melegét, lélegzete lágyan súrol pár hajszálat a fejemen. A szívem a torkomba szökik, megfordulok, orrom szinte a mellkasába ütközik. Nem hátrál el, mint előtte annyiszor, karja a felső polcon pihen, elzárva engem a külvilágtól. Mástól fenyegetőnek találnám ezt a közelséget, őt mégis magamhoz húznám. Egyszerűen megtehetném… Arcom lángol, térdem megremeg.

Ez nem helyes. Haza kellene mennem tanulni és hagyni őt a munkájára koncentrálni… Felnézek rá, hagyom, hogy fekete tekintete belém mélyedjen, fogva tartson. Átható, szeretetteljes, a mélyben olyan lappangó szomorúsággal, mellyel csak azok tudnak nézni, akik sokat szenvedtek a múltban. De most egy új érzés is csillog bennük, amit eddig nem vettem észre, vagy csupán nem akartam észrevenni: vágy, mely ott buzog a felszín alatt, keresve a pillanatot amikor elsodorhatja a gátakat.

Lehajol hozzám, de tőlem pár centire megáll, várva, hogy én szüntessem meg a kettőnk közti távolságot. Lábujjhegyre állok, ajkam a szájához ér.

Mohón, szenvedéllyel csókol vissza, birtoklón túr a hajamba. A falak, amik visszatartották, megrepednek és mindaz, amit rejtegetni próbált a felszínre tódul. Ezelőtt elképzelhetetlennek tartottam, hogy képes volna így érinteni.

Nem vagy értéktelen.

Az övé akarok lenni, elfeledtetni vele, hogy valaha, bárkinek is kevés volt. Be akarom fogadni a magányát, mindazt amit életében elszenvedett, de senkinek nem beszélt róla, a csalódásait, a kétségeit. Tudatni vele, hogy úgy bízhat bennem, mint én őbenne és többé nem kell kedves mosolyok mögé rejtenie a benne tomboló vihart.

Velem térdel a földre. Átölel, puha haja körém omlik, kemény ágyéka hozzám nyomódik. Ugyanaz a két héten át elfojtott várakozás sürgeti, mint engem. Hátradönt a padlón. Nem durván, de nyoma sincs benne a tőle megszokott mértékletességnek. Kigombolja a nadrágom, gyakorlott, gyors mozdulatokkal szabadít meg tőle. Arra számítok, elönt a szégyen, de amint ráeszmélek, hogy sötét szeme az én nyomorúságom tükre, természetesnek hat a közelsége.

Hallom, ahogy kioldja az övét. Leszorít, teljes súlyával a karjaimra nehezedik. Ujjai úgy markolnak, hogy a kezeim szinte zsibbadnak. Bárcsak örökké tartana így, szorosan, ahogy soha nem ragaszkodott hozzám senki. Csípője határozottan mozdul a combjaim között, belém hatol, teljesen kitölt. Feszít, de testem bármit készséggel fogad, amit tőle kap. Akár fájdalmat, akár gyönyört. Egy pillanatra megtorpan, de nem akarom, hogy kíméletesen bánjon velem. Lábaimmal átfogom a derekát és mélyebbre vonom magamba. Akkor is, ha fáj. Érezni akarom őt, és nem csupán azt az oldalát, amit civilben mutat, hogy a világnak megfeleljen.

Izmai passzivitásba erőltetnek, minden lökéssel egyre mélyebbre jut bennem, ahogy én is közelebb jutok a valódi lényéhez. Mely koránt sem szép, vagy kedves. Vad, fájdalomtól üvöltő, birtokló. Beengedem az érzéseit. A dühét az élet iránt, melybe mások kényszerítették. A gyűlöletét azokkal szemben, akik bántották. A gyászát és veszteségét azok iránt, akiket elvesztett.

Pontosan tudom, milyen némán ordítva a felszín alatt szenvedni. Bármit megadnék, hogy könnyítsek a terhén.

Egyre közelebb taszít az önkívülethez. Belelazulok, élvezem, ahogy lelke minden indulata, késerűsége belém ömlik, lüktetésről lüktetésre visszhangot vet bennem.

Hátam ívbe feszül, vágytól nedves izmaim összehúzódnak az ujjam körül.

Mikor az extázis alábbhagy, elválok magamtól. Légzésem csillapodik, elmém visszatér a valóságba. Beburkol a szobám sötét magánya, a mennyezetre árnyakat vetít az utcai lámpák fénye.

Fáj az üresség.

Mi lesz, ha soha nem fog megtörténni?

Nyakig bújok a takaróm alá, magamhoz szorítom a plüss pónimat és befordulok az ágyba. Felidézem erős karjainak ölelését, a hozzám simuló izmait a garbó alatt, az illatát, a leheletének melegét a fülemen.

„Köszönöm.”

Alig hiszem el, hogy valóban megölelt, és nem csak a képzeletemben.

Szinte hallom, mit fog mondani Mandy holnap, amikor elmesélem neki.

„Csak megölelt? Hát még mindig nem csókolt meg?!”

Ő ezt úgysem értené… Volt az ölelésében valami… mély és bizalmas, ami forróbbá tette bármilyen csóknál, és kiverte a fejemből a gondolatokat. Még a számát is elfelejtettem elkérni, pedig a sütit is azért sütöttem, hátha úgy több bátorságom lesz, ha én is adok neki valamit. De most, hogy a lehetőséget elszalasztottam, ki tudja, lesz-e merszem hozzá valaha is…

Vagy talán túl rámenős ilyesmivel feszegetni a személyes határait? Elvégre ő se kérte el az enyémet. Végtére is; minden nap találkozunk, nem szeretnék megszállottnak tűnni.

De ha egyszer az vagyok?

Árny mozdul a plafonon, szárnyak tollas sziluettje. Az ablakra kapom a tekintetem.

Ezek a kék-fehér madarak egyre gyakoribbak manapság. Itt fészkelnek?

 

 

<< Previous                                                                                                                                                                                                    Next >>

Categories Behind the Scenes

Old drawings (2009-2020)

Sometimes I like to look at my old works to see how much I improved. I thought to share some – I tried to pick not so spoilery ones. (I’ve been working on this story for a while… I wrote the first version in 2006)

 

Categories Being a Monster I. – EN

29. Chapter – Devin

I am explaining mathematics. Just like yesterday and the day before. In the last week it has become a daily habit for her to come to the library. I no longer go to the school for her. She comes. She’s realised that even if I have to work, we can spend more time together. She often stays until closing time and then I take her home. She’s less afraid of the bike and doesn’t even mind her mother’s scolding. She’s more confident too, and I suspect it’s not just because of David’s sweaters. It plays right into my hands. I’m taking her on a trip this weekend…

The arched window lets in the setting sun, a light breeze stirs the yellowing leaves of the park.

As I write and explain examples, I delve into Alden’s memories in a way I only do when I am speaking in a foreign language or when I have to express myself on subjects I am unfamiliar with.

Talia leans on the table, her eyes following the pen’s movement, then her pale brown gaze moves from my hand to my mouth, her aura quickens.

“Will you try to solve it?” I hand the pen back, hoping her attention will return to the original subject.

She takes it, frowns and hunches over her notebook. She works hard on the equation, corrects it several times – the hurricane dies down.

I wonder if she knew what I know, how she would relate to me.

Hi, I’m your dead brother, energy vampire, and I came to kill you.

Probably the last thing that would upset her would be my nose. She wouldn’t even notice, she’d just run away.

Should I tell her before I do it? Normally I like to see the recognition on my victims’ faces, feel the gap between our species… But what if the person is wearing my nose while staring at me in horror?

I watch her concentrate. It’s as if her life depends on it.

Everything I do, nothing is good enough…

Hasn’t she suffered enough already? Doesn’t she deserve to be destroyed in ignorance, with fond memories? Especially since she will not sleep with me, even though she desires to…

“Done”, she raises her voice in triumph, but I immediately remind her to stay quiet in the library.

“Sorry,” she continues softly, “I’m just so glad I finally understood! If I keep on like this, maybe I won’t fail after all!”

“You won’t….” live that long. “We’ll make sure of it,” I squeeze her shoulder encouragingly. “But now I must go.”

As I get up, she jumps to her feet. Is she going home already?

She picks up her bag as if she were packing. Her aura is as fierce as Lili’s when she brought up she wants a child with me…

“I made this for you,” she hands me a yellow plastic box. “Mum says it should have had more sugar and cocoa and that it’s not right to fatten you up…”

I look under the lid. Brown cake with vanilla and chocolate scent. She had used white flour, a little oil, milk and four or six eggs. Judging by the smell, the top was lightly browned, but covered with a layer of powdered sugar that had molten into a shine.

I should taste it… The viscera in the place of my stomach tighten at the thought of self-induced vomiting.

And still… Something breaks inside me.

I know you better every day.

          But you know nothing of me.

Guilt heats my face. Perhaps she baked a cake for the first time in her life, taking up the confrontation with her mother.

I wish there was some way I could return the kindness…

Doesn’t she deserve to die with fond memories?

I put the box on the table, walk over to her and bend down to hug her. Tightly. To make her feel how sorry I am that I am unable to eat. How grateful I am for the care with which she made it. To apologise for lying to her face only to taking her life in the end.

Slowly recovering from the shock, she wraps her trembling arms around my waist. Just like the first day on the bike, her aura surrounds me. I close my eyes so I don’t see the pink tornado engulfing me. Otherwise I couldn’t hold her any longer.

“Thank you,” I whisper in her ear and pull away. “I’ve just had lunch, but it smells great and I’ve got a long shift ahead of me. Don’t worry, it’s not the amount that would make me gain weight.”

“That… is good to hear…” She rolls a freshly washed brown lock of hair, her other hand sinking into the pocket of her ‘protective’ sweater. It’s a wonder she can stand upright in this intense cloud of lust. Instinctively, I take a step back and pick up the box. It seems heavy, like the unspoken words on my tongue.

“I’ll wait for you tomorrow.”

“Mm-hmm… okay…” she nods, her voice slightly melodic, like a drunk. She puts the books on her shoulders and takes her half-zipped bag. “Bye,” she waves, then leaves with unsteady steps.

I wave back, then turn to return to my work. As I close the glass door of the adult section behind me, I sigh.

“Tutoring comes with a hug these days?” Emma teases from behind the counter. Her voice is light, but her grey aura quivers with genuine jealousy. “A bit young for you, isn’t she?”

I’m rolling my eyes.

“She is my sister.”

“You didn’t have siblings last time.” Her fingers, tugging at her pendant, draw my gaze to her cleavage.

“Yes, last time I had no idea that my mother, whom I last saw as a baby, had remarried,” I say. My voice is serious, calm. To make her understand she had crossed a line.

A dramatic silence fell over us.

“I’m sorry… I…”

Her energy field becomes more and more filled with shame, almost self-flagellating. Maybe I was too cold.

“You didn’t know,” I add kindly and hold the box out to her. “She brought me a cake, would you like some?”

Her eyes, clouded with remorse, are filled with joy. But only for a moment.

“I cannot eat sugar, my Ayurvedic diet forbids it.”

I’m not backing down.

“Maybe a piece wouldn’t hurt” she takes a slice.

The even line of teeth sinking into the brown pastry, the light on her lips… The movement of her jaw… The grey aura of her mouth wavering with pleasure…

My teeth tingle, my groin throbs.

“Not too sweet, just right. Tell your sister she made it well.”

“Definitely. I’ll leave it here. Have some more if you like it.”

I pick up a big pile of books and put them in their place. I deliberately don’t use the book cart to get the blood flowing in my arms, and the mantra of inventory numbers drives the thought of eating out of my head.

 

<< Previous                                                                                                                                                                                                    Next >>

Categories Being a Monster I. – EN

28. Chapter – Talia

I turn a few pages in Crime and Punishment, jot down a few sentences in my notebook. From time to time I look up, especially when I saw some movement behind the glass door of the adult section. I deliberately chose a spot in the reading room where I could see it. I’ve been sitting here for an hour, but only a few students and librarians make up the sparse traffic. When I arrived, I went in to get this book to analyze and some fantasies to take home – but he was nowhere to be found.

What if I’m in the wrong section?

          Go in and look again!

No. I have to concentrate on my essay. At least I’m not depressed by Mum’s presence here.

Only Devin’s.

I chew on the end of my pen. What if he doesn’t work today?

Come on… If he wanted to dump me, he’d have done it by now. Anyway, he said he was looking forward to Monday.

I’m looking forward to it too. In fact, I couldn’t wait for it. That’s the real reason I came here, while I pretended to Mum that I was going to the mall with Mandy.

I write a few lines.

A black and white silhouette drifts across the edge of my vision and I immediately look up. Our eyes meet. I wave at him, but he’s carrying books, so he just nods with a smile and walks away, his white hair floating like a veil behind him. My heart leaps from my chest to my throat.

I’m sure he’ll come out to see me soon.

My teeth chatter on the plastic.

The hand of the wall clock clicks quietly.

Why isn’t he coming?

I want to go after him… But I don’t want to hold him up. He must be busy…

What if he’s not?

It was too much to come here. Especially today, when I know he’s working. Like a pushy, annoying bitch who has a nervous breakdown when she has to spend three whole days without her boyfriend.

          Concentrate on the essay!

I’m reading the labelled paragraph, but the words don’t make a sentence. Why am I torturing myself? Even David’s sweatshirt can’t protect me from this madness. I should go home.

And deprive myself of hope?

“Can I help you?” Oh, the voice that touched my soul.

It still does.

A shy voice answers, but I don’t understand what it says. The girl is shifting from one foot to the other. The curve of her eyes and the way she was dressed made it clear that she is a foreign student. She is probably being directed to someone who can speak to her… But Devin spontaneously switches to her language, the girl’s face lights up and she follows him into the bookshelf maze.

There, she can walk behind him… smell his perfume… admire the way the light plays on his hair…

My nails, bitten short, whiten on the pen, dig into the stamp, leaving a permanent mark.

He is so kind to her… Because it’s his job. I wonder what they talked about? What did he tell her?

What if he invites others to coffee too?

Maybe I should really listen to my mother and lose a few kilos…

Soon he reappears on the other side of the glass wall as his colleague at the counter stands up and waves him over. A young woman, her face freckled, her blonde-brown hair is tidy, her blouse and skirt are loose but cut to accentuate her slender body. She looks lovely, more than that, she just glows. She looks familiar from somewhere. Maybe because she’s served me more than once. Why had I never noticed how beautiful she is?

Probably because she wasn’t talking to Devin. She wasn’t smiling at him, blushing at his words. The way Devin looks at her… It’s as if he knows exactly why she’s so enthusiastic and doesn’t mind. In fact, he enjoys it. The gestures, the way he moves, the tenderness when he pats her on the back…

I can almost see them laughing together in Once Upon A Time.

I stare at the paper as if I could immerse myself in it. Whatever he’s doing, I don’t want to see it.

Dostoyevsky and the polyphonic novel.

Light, elegant steps, the smell of cinnamon and cardamom. Too close.

“Did you miss me?” He squeezes my shoulder. For a moment I forgot to breathe.

Am I dreaming or has he really come to see me?

“I like studying here. When I manage to trick Mum with an alibi.”

“Dostoyevsky?” When he leans over me from behind, a few white tufts fall on the notebook, but he immediately adjusts them.

“Yes…” I groan in confusion. Now I definitely look like a geek.

“May I?” He reaches for the book and the chair next to me at the same time.

He sits down and carefully runs his long fingers through the book. What beautiful, well-groomed hands. Most girls go to a manicurist for such almond-shaped nails. But there’s something unusual about them… It took me a few seconds to notice: they weren’t divided into white and pink, and there was no crescent at the base of the nail bed – it’s all a uniform ivory. I wonder if are they real? It’s hard to imagine him doing fake nails…

“Maybe it’s time to read it again,” he says quietly, so as not to disturb the other readers in the room.

“Do you like it?” I raise an eyebrow.

“It used to be one of my favourites. How was it?”

“Pretty good, for compulsory literature.”

“That didn’t sound very convincing,” he smiles.

“It starts slowly… And while I like psychological descriptions, putting all the character’s rambling thoughts down on paper is a bit much.” I scribble a flower on the edge of the paper. My hand is shaking.

“I think that’s what makes it real. I can get so involved that I almost become one with the protagonist.”

“I don’t know…” Am I really starting a debate about his favourite book? Yes, I am. Only because he made me wait. “I often found Raskolnikov’s thoughts so odd. He killed a loan shark, did he really think he can get away with it? With a clear conscience? In fact, he tells himself that he has done a noble deed because he is ‘extraordinary’.”

“Do you condemn him?”

“I can understand his circumstances, his misery, his reasons, but still… to kill someone, and then a completely innocent person too… Of course, there was nothing else he could do at the time, but no wonder he was “punished” for it.”

He put the novel down, his hand going to the stole lying on the corner of the table. My freshly borrowed books, all dark fantasy, full of eroticism… My face burns. I should have put them away a long time ago.

Lorian Ain’Dal: A Taste of Mortality”, he turns it over as if reading the blurb, but from his tone I suspect he knows the story of the cruel fae king. “You seem to like murderers after all”, his thighs brush against mine under the table, his height preventing him from sitting comfortably. My cheeks glow, just like down there. I cross my legs.

“I-I love dark characters. It’s fascinating to try to analyse why they are the way they are, to imagine what it would take to change them…”

“And what did you find?”

“It is often loneliness, trauma, misunderstanding that brings them to a low point. But if they find someone worthy, they can change for the better.”

“So… all bad guys can be fixed?” His mouth smiles, his eyes don’t.

“I think so.”

“What if they are irredeemable?”

“There’s no such thing. Just lack of motivation, time, untreated problems like depression…

Dad… Could he have recovered?

I’ll never know.

“Raskolnikov’s character also develops a lot over the course of the story. How does he differ from the fae king?”

“I don’t know… He’s so… human. Murder is different in fantasy. And different in reality. I think.”

“You find it scary.”

“A little bit. It’s one thing to taunt, to beat, to torture, to blackmail, it’s another to take a life. It’s something… irreversible.”

“I know what you mean”, the peaceful, innocent depth of his black eyes draws me closer. I want to fall deep into them.

He stands up, a sad smile on his face.

“I promised my colleague I’d help with the inventory. Have fun with the polyphonic novel and the fae king!” He adds: “Let me know if you get stuck, I’ll be in there”, as if he knows that this offer will dispel the jealousy that has been building up inside me. I can always go to him, so he has no secrets from me…

 

<< Previous                                                                                                                                                                                                    Next >>